Link innen:
33 . Al-Ahzab című szúra
A Pártok
Allah, a Könyörületes és Megkönyörülő Nevében.
{1} Próféta! Féld Allahot és ne engedelmeskedj a tagadóknak és a képmutatóknak! Allah Tudó és Bölcs. {2} És kövesd azt, amit kinyilatkoztatás gyanánt kapsz az Uradtól! Allahnak tudomása van arról, amit cselekszetek. {3} És hagyatkozz Allahra! Allah elég istápoló. {4} Allah nem helyezett egy ember belsejében sem két szívet, és azokat a feleségeiteket sem tette anyáitokká, akiktől ezekkel a szavakkal váltatok el, hogy: "Olyan legyél nekem, mint az anyám háta!", és fogadott fiaitokat sem tette vérszerinti fiaitokká. Ezek csupán a ti szavaitok a szátokban. Ám Allah mondja ki az Igazságot és Ő vezérel az igaz útra. {5} Nevezzétek őket apáik szerint! Ez méltányosabb Allah szemében. Ha azonban nem tudjátok, ki az apjuk, akkor ők testvéreitek, és szövetségeseitek nektek a vallásban. És nem róható föl vétketekül az, ha ebben hibáztok - ha csak nem a szívetek szándéka szerint. Allah megbocsátó és könyörületes. {6} A prófétának elsőbbsége van a hívőknél, mint ők maguknak, és feleségei olyanok, mint az anyjuk. Ám a vér szerinti rokonok -ez van Allah Írásában - közelebb állanak egymáshoz, mint a medinai hívők és a muhedzsirún egymáshoz. Ám hittestvéreitekkel szemben cselekedjetek jót! Ez feljegyeztetett az Írásban. {7} És emlékezz arra, amikor egyezséget kötöttünk a prófétákkal és veled és Noéval, Ábrahámmal, Mózessel és Jézussal, Mária fiával és szilárd egyezséget kötöttünk velük, {8} hogy megkérdezze majd az igazakat igaz mivoltuk felől. És a tagadóknak fájdalmas büntetést készített elő. {9} Ti hívők! Emlékezzetek Allah kegyére, melyet irántatok tanúsított! Emlékezzetek arra, amikor csapatok jöttek hozzátok, mi pedig pusztító szelet és égi csapatokat küldtünk rájuk, amelyeket ti nem láttatok. Allah mindig is látta azt, amit cselekszetek. {10} Emlékezzetek arra, amikor eljöttek hozzátok felülről és alulról és amikor elhomályosultak a tekintetek, a szívek a torkokban dobogtak, és mindenfélét gondoltatok Allahról. {11} Próbára tétettek ott a hívők és heves megrázkódtatással megrendíttettek! {12} És emlékezzetek arra, amikor a képmutatók és azok, akiknek a szíve beteg, azt mondták: "Allah és küldötte csupán csalárd ígéretet tettek!" {13} És emlékezzetek arra, amikor az egyik csoportjuk azt mondta: "Yatrib lakói! Nem vethetitek meg a lábatokat! Térjetek vissza!" Másik részük pedig engedélyt kért a prófétától a hazatérésre mondván: "A házaink védtelenek." De nem voltak védtelenek! Csak menekülésen járt az eszük. {14} Ha a város különböző oldalain át benyomultak volna ellenük és arra kérték volna őket, hogy álljanak el hitüktől, bizony belementek volna és csak rövid ideig maradtak volna ott. {15} Pedig előtte elkötelezték magukat Allahnak, hogy nem fordítanak hátat. Az Allahnak tett egyezségről számot kell majd adni": {16} Mondd: "Nem fog használni nektek a futás! Ha most megmenekültök is a haláltól, vagy a megöletéstől, csak rövid ideig élhetitek világotokat." {17} Mondd: "Ki oltalmaz meg benneteket Allahtól, ha valami rosszat akar nektek, vagy könyörületet akar tanúsítani irántatok?" Allahon kívül nem találnak maguknak sem védelmezőt, sem segítőt. {18} Allah tudja már, hogy kik közöttetek a hátramozdítók és kik mondják a fivéreiknek: "Gyertek ide hozzánk!" És kevés harci bátorságról tesznek tanúságot - {19} fukarkodva veletek. És amikor eljön a rettegés, akkor látod, hogy fennakadó szemmel néznek rád, mint az, aki a halálán van. Amikor aztán elmúlik a rettegés, éles nyelvvel döfködnek benneteket, fukarul a zsákmány javaival törődve. Ezek nem hittek! Allah ezért hiábavalóvá teszi a tetteiket. Könnyű ez Allahnak! {20} Úgy gondolják, hogy a szövetségesek nem vonultak el. Ha pedig ismét jönnének a szövetségesek, azt szeretnék, ha a beduinok között lehetnének a pusztaságban, s csak a híreitek felől kérdezősködhetnének. Ha közöttetek lennének, csak ímmel-ámmal harcolnának. {21} Allah küldöttében szép példaképetek van - annak, aki reményét Allahba és a Végső Napba vetette és gyakorta megemlékezik Allahról. {22} Miután a hívők meglátták a szövetségeseket, azt mondták: "Ez az, amit Allah és a küldötte ígért nekünk. Allah és küldötte igazat mondott." És ez csak gyarapította őket hitükben és odaadásukban. {23} Vannak olyan férfiak a hívők között, akik hűek ahhoz az egyezséghez, amit Allahnak fogadtak. Vannak közöttük olyanok, akiknek a sorsa betelt, mások még várakoznak, ám semmiféle változtatásra nem álltak rá - {24} azért, hogy Allah megfizessen a hűségeseknek hűségükért és hogy a képmutatókat - ha úgy akarja megbüntesse, vagy kiengesztelődve forduljon feléjük. Allah Megbocsátó és Könyörületes. {25} Allah visszafordította a tagadókat haragvásukkal együtt, anélkül, hogy bármi jóra szert tettek volna. És Allah kiváló volt a hívőknek a harcban. Allah Erős és Hatalmas. {26} És akik az írás népéből segítették őket, azokat arra késztette, hogy lejöjjenek az erődítményeikből. Rettegést vetett a szívükbe s egy részüket megöltétek, egy másik részüket pedig foglyul ejtettétek. {27} És örökül adtuk nektek a földjüket, hajlékaikat, a javaikat és olyan földet, amire még nem tettétek a lábatokat. Allah mindig is mindenre volt képes. {28} Próféta! Mondd a feleségeidnek: "Ha az evilági életet és annak pompáját kívánjátok, akkor gyertek ide, vég kielégítést adok nektek és illendő módon elbocsátalak benneteket. {29} Ha azonban Allahot és az Ő küldöttét kívánjátok és a túlvilági lakhelyet - bizony, Allah óriási fizetséget készített azoknak, akik jóravalóak közöttetek." {30} Ti próféta asszonyai! Aki valami nyilvánvalóan szégyenletes dolgot követ el közöttetek, annak megkettőzött büntetés lesz az osztályrésze. Könnyű ez Allahnak. {31} *Aki azonban közöttetek engedelmesen Allahra és a küldöttére hagyatkozik és jóravalóan cselekszik, annak kétszeresen adjuk oda a fizetségét és nagylelkű gondoskodást készítettünk elő neki. {32} Ti próféta asszonyai! "Ti nem olyanok vagytok, mint bárki is az asszonyok között. Ha óvakodók vagytok, ne legyetek alázatosak a beszédben, nehogy az, akinek a szíve beteg, vágyat érezzen irántatok, és olyat mondjatok, ami megengedett -egy idegen férfinak-. {33} És maradjatok a hajlékaitokban és ne cifrálkodjatok úgy, ahogyan a hajdani, tudatlanság korában tették! És végezzétek el az Imádságot, adjátok oda a Zakátot, s engedelmeskedjetek Allahnak és a küldöttének! Allah el akarja távolítani rólatok - ó Ház népe! - a tisztátalanságot és tisztasággal akar megtisztítani benneteket. {34} És említsétek azt, ami Allah verseiből és a bölcsességből elhangzik hajlékaitokban! Allah Kedves és Hozzáértő. {35} A muszlim férfiaknak és a muszlim nőknek, a hívő férfiaknak és a hívő nőknek, az engedelmes férfiaknak és az engedelmes nőknek, az igazmondó férfiaknak és az igazmondó nőknek, az állhatatos férfiaknak és az állhatatos nőknek, a meghittséget érző férfiaknak és a meghittséget érző nőknek, az adakozó férfiaknak és az adakozó nőknek, a böjtölő férfiaknak és a böjtölő nőknek, a szemérmükkel önmegtartóztató férfiaknak és az önmegtartóztató nőknek, és az Allahról gyakorta megemlékező férfiaknak és gyakorta megemlékező nőknek, mindezeknek Allah megbocsátást és óriási fizetséget készített elő. {36} És nem lehet hívő férfinak és hívő nőnek választása valamely dolgukban, ha Allah és a küldötte döntött abban. Aki nem engedelmeskedik Allahnak és a küldöttének, az nyilvánvaló tévelygéssel tévelyeg. {37} És emlékezz arra, amikor azt mondtad annak, aki iránt Allah és te kegyet tanúsítottatok: "Tartsd meg magadnak a feleségedet és féld Allahot!" És elrejtetted a lelkedben azt, amit Allah napfényre akart hozni és féltél az emberektől, pedig inkább Allahtól kell félned. És miután Zeid elintézte vele a dolgot, hozzád adtuk őt feleségül, hogy a jövőben ne legyen akadály a hívő férfiaknak a fogadott fiaik feleségeivel való házasság, ha elvégezték velük a dolgukat. Allah parancsa végrehajttatott. {38} Nem volt akadály a próféta előtt az, amit Allah rótt ki reá. Ez Allah szokásos eljárása már azokkal, akik előtte éltek. Allah parancsa eleve elrendelt döntés, {39} akik átadják Allah üzeneteit, és félnek Tőle és Allahon kívül nem féltek senkitől sem. Allah az, akire számítani lehet! {40} Mohamed egyetlen férfinak sem apja közületek, hanem Allah küldötte és a próféták pecsétje! Allah mindig is minden dolog tudója volt. {41} Ti hívők! Emlékezzetek meg gyakorta Allahról, {42} és magasztaljátok őt reggel és este! {43} Ő az, aki angyalaival együtt áldást mond reátok, hogy kihozzon benneteket a sötétségről a fényre. Allah mindig is Könyörületes volt hívők iránt . {44} Azon a napon, amikor találkoznak Vele: "Békesség" lesz az ő köszöntésük. És bőkezű fizetséget készített nekik. {45} Próféta! Elküldtünk téged, hogy tanú és örömhír-vivő és intő légy, {46} és hogy - az Ő engedelmével - Allahhoz szólítsál és világító lámpás légy! {47} És hirdesd a hívőknek, hogy nagy kegy várja őket Allahtól! {48} És ne engedelmeskedj a tagadóknak és a képmutatóknak, ne törődj a zaklatásukkal és hagyatkozz Allahra! Allah az, akire hagyatkozni lehet. {49} Ti hívők! Ha hívő nőket vesztek feleségül, aztán még azelőtt váltok el tőlük, hogy illettétek volna őket, akkor nem kell nekik várakozási időt fölszámítani az újra házasodáshoz! Adjatok nekik végkielégítést és illő módon bocsássátok el őket! {50} Próféta! Megengedtük, hogy a feleségeid legyenek: azok, akiknek a fizetségét odaadtad és akiket a jobbod birtokol a zsákmányból, amit Allah juttatott neked, és a te apai nagybátyád, és apai nagynénéid leányai, és az anyai nagybátyád és anyai nagynénéid leányai (Unoka testvéreid), akik veled együtt vándoroltak, és minden hívő asszony, ha odaajándékozza magát a prófétának és a próféta is feleségül akarja őt venni; ez a hívők közül kizárólag téged illet meg - tudjuk, hogy mit róttunk ki rájuk feleségeiket és azokat illetően, akiket jobbjuk birtokol-, hogy ne legyen előtted akadály. Allah Megbocsátó és Könyörületes. {51} Te későbbre halaszthatod közöttük azt, akit akarsz és magadhoz fogadhatod azt, akit akarsz, és ha olyasvalakit kívánsz feleségül, akit korábban elküldtél, nem róható föl vétkedül. Így érhető el leginkább az, hogy meglegyenek elégedve (Allah engedélyével mehetnek feleségül a Prófétához) és ne legyenek szomorúak és hogy elégedettek legyenek mindazzal, amit adtál nekik. Allah tudja, hogy mi van a szívetekben. Allah mindig is Tudó és megóvó volt. {52} Ezen kívül nem szabad újabb asszonyokat feleségül venned, és nem is cserélhetsz ilyenekre eddigi feleségeket még akkor sem, ha elragadna a szépségük - kivéve azokat a rabszolganőket, akiket a jobbod birtokol. Allah minden dolgot Megfigyel. {53} Ti hívők! Ne lépjetek be a próféta hajlékaiba - ha csak engedélyt nem kaptatok - evésre, anélkül, hogy kivárnátok a kellő időt arra! Ha azonban meghívást kaptatok, lépjetek be. Amikor pedig már ettetek, akkor széledjetek szét és ne bocsátkozzatok bizalmasan beszélgetésbe! Ez a dolog bántotta a prófétát! Ám ő restellkedik előttetek és nem küld el titeket. Allah azonban nem restelli az igazságot. És ha kértek valami eszközt a feleségeitől, akkor fátyol mögül kérjétek! Így tisztább marad a ti szívetek és az ő szívük is. Nem szabad terhére lennetek Allah küldöttének és nem szabad megházasodnotok sohasem az ő feleségeivel, miután ő már nem lesz! Ez súlyos vétek lenne a részetekről Allah előtt! {54} Akár kinyilvánítotok valamit, akár elrejtetek - Allah mindig is minden dolog tudója volt. {55} Nem róható fel vétkükül az, ha függöny nélkül mutatkoznak atyjuk, fiaik, fivéreik és nővéreik fiai, az asszonyaik és azok előtt, akiket jobbjuk birtokol. Óvakodjatok Allahtól, ti asszonyok! Allah mindig is minden dolog tanúja volt. {56} Allah és az angyalai dicsérik a prófétát. Ti hívők! dicsérjétek ti is és üdvözölve üdvözöljétek őt! {57} Akik zaklatják Allahot és a küldöttét, azokon Allah átka legyen az evilágon és a túlvilágon. És megalázó büntetést készít elő nekik. {58} És akik zaklatják a hívő férfiakat és nőket anélkül, hogy azok rászolgáltak volna, azok gyalázatot és nyilvánvaló vétket vettek magukra. {59} Próféta! Mondd a feleségeidnek, a leányaidnak és a hívők feleségeinek, hogy borítsák magukra Dzsilbábjaik egy részét! Így érhető el leginkább az, hogy elismertessenek és ne zaklattassanak. Allah Megbocsátó és Könyörületes. {60} Ha a képmutatók, és azok, akiknek betegség van a szívükben, és azok, akik nyugtalanságot okoznak a városban, nem hagyják abba, bizony fölingerlünk téged őellenük, és utána csak rövid ideig lesznek ott a te szomszédjaid, {61} átkozottak gyanánt. Ahol csak rájuk lehet lelni, el kell fogni őket és könyörtelenül megöletnek. {62} Ez Allah szokásos eljárása már azokkal, akik korábban éltek. Allah szokásos eljárásának nem fogod föllelni a megváltoztatását. {63} Kérdeznek téged az emberek az Óráról. Mondd: "Ennek tudása az Uramnál van és nem tudatja veled. Talán már közel az óra." {64} Allah átka van a tagadókon és a Pokol tüzét készítette elő nekik. {65} Örökké benne fognak időzni és nem találnak sem gyámolítót, sem segítőt. {66} Azon a napon, amikor arcuk nyárson sül a tűzben, azt mondják: "Bárcsak engedelmeskedtünk volna Allahnak és a küldöttnek!" {67} És azt mondják: "Urunk! Mi az urainknak és hatalmasainknak engedelmeskedtünk és ők tántorítottak el bennünket az útról. {68} Urunk! Mérj rájuk kétszeres büntetést és súlyos átokkal átkozd meg őket!" {69} Ti hívők! Ne legyetek olyanok, mint azok, akik zaklatták Mózest, hiszen Allah fölmentette őt az alól, amit mondtak! Nagy becsben állott ő az Ura előtt. {70} Ti hívők, óvakodjatok Allahtól és helyénvaló szót szóljatok! {71} Áldásossá teszi akkor a cselekedeteiteket és megbocsátja a bűneiteket. És aki engedelmeskedik Allahnak és küldöttének, az óriási diadalt arat. {72} Mi felajánlottuk a megbízatást (El-emenete) az egeknek, a Földnek és a hegyeknek. Ők azonban vonakodtak magukra venni azt és tartottak tőle. Az ember pedig magára vette. Bizony, ő kegyetlen és tudatlan, - {73} hogy Allah megbüntesse a képmutató férfiakat, és a képmutató nőket és a társító férfiakat, és a társító nőket. És megbocsátja a hívő férfiaknak és a hívő nőknek. Allah mindig is Megbocsátó és Könyörületes volt.